Adatkezelési tájékoztató

Jelen Adatkezelési Tájékoztató a Általános szerződési és felhasználási feltételek része, azok rendelkezéseivel együttesen értelmezendő.
Érvényes: 2020.05.01-től.

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

A PB SHOOTING Kft (a továbbiakban, Szolgáltató) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Szolgáltató adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.paintbal.hu/menu/adatkezelesi-nyilatkozat címen.

Szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és Szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását.

Szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Szolgáltató az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, pb.shooting@gmail.com elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.
Szolgáltató minden hozzá beérkezett e-mailt az személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével töröl.
Név: PB SHOOTING Kft.
Székhely: Sepsiszentgyörgy, Ág utca 24/25/1
Adószám: 40905084
Telefonszám:+40-748-186-886
E-mail: pb.shooting@gmail.com

3. A kezelt személyes adatok köre

A pályafoglalás során megadandó személyes adatok: Név, Cím, Telefonszám, E-mail cím, Adószám

Adatkezelés célja: reklám tartalmú közvetlen üzletszerzési illetve marketing célú megkeresés (pl. hírlevél stb.)

Adatkezelés időtartama: hozzájárulás visszavonásáig

Adatfeldolgozó: A reklám tartalmú közvetlen üzletszerzési illetve marketing célú megkereséshez adott hozzájárulás az elektronikus levél alján található link útján vagy a pb.shooting@gmail.com email címen vonható vissza.

Technikai adatok

Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat: az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége); változatlansága igazolható (adatintegritás); a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Szolgáltató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. A Szolgáltató. olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. A Szolgáltató az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Cookie-k (Sütik)

A sütik feladata: Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az paintballshop.hu weboldalt, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat.

Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

A www.ctpaintball.ro weboldalunkon alkalmazzuk a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is.

A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat.

További információk a Google sütijeiről: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage

Preferált online hirdetések megjelenítésére szolgáló cookie-k

Cookie-kat használunk a webáruházunk és a közösségi média használata során az olyan online hirdetések megjelenítéséhez, amelyekről azt gondoljuk, hogy az lehet számodra a legérdekesebb.

Az ilyen célokból használt Cookie-kat gyakran speciális szervezetek helyezik el a Weboldalainkon.

Az ilyen célokból használt Cookie-kat gyakran olyan egyéb szervezetek helyezik el a Weboldalainkon, amelyek speciális szolgáltatásokat nyújtanak számunkra. Ezek a Cookie-k információkat gyűjthetnek az online viselkedésedről, mint például az IP címed, az a weboldal ahonnan érkeztél, és információk a vásárlási előzményeidről vagy bevásárlókosarad tartalmáról. Ez azt jelenti, ogy láthatod a hirdetéseinket a weboldalainkon, és más szervezetek weboldalain is, de a mi Weboldalainkon is láthatod más szervezetek hirdetéseit.

A Cookie-k megmutatják, ha megnézted valamelyik hirdetésünket, és azt is, hogy azt mennyi ideig nézted. Ez az információ segít nekünk az online hirdetési kampányaink hatékonyságának mérésében és annak kontrolálásában, hogy egy hirdetés hányszor jelenik meg nálad.

4. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

4.1 Általános adatkezelési irányelvek

A szolgáltató tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájárulásodon, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájárulásodon alapuló adatkezelések esetében e hozzájárulásodat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatod. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

Felhívjuk a szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról

6. Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adataid (vagyis azok az adatok, amelyek a Te személyeddel kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az általad használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Te is megadhatod neved, elérhetőséged vagy más adataidat, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kívánsz lépni velünk.

A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: a bejelentkező számítógéped azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket a karateoktatas.eu rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít.

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer a külön nyilatkozatod vagy cselekményed nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a karateoktatas.eu fér hozzá.

7. Adattovábbítás, adatfeldogozás, az adatokat megismerők köre

Az adatokat elsődlegesen a szolgáltató jogosult megismerni. Alapvetően csak kollégáink férhetnek hozzá adataidhoz, akik titoktartási szerződéssel garantálják, hogy ezeket más félnek nem adják ki. Bizonyos esetekben webáruházunk használatához illetve a rendelések véglegesítése végett továbbítanunk kell partnereink felé.

Az alábbi felsorolásban tájékozódhatsz arról, hogy kinek és mi okból továbbíthatjuk adataidat.

IT ÉS SZERVER FELELŐS: Visual360.ro, Sepsiszentgyörgy, Gólya u., 12/6, Kovászna megye, J14/468/2008, 24406031

KÖZÖSSÉGI OLDAL PLATFORM: Facebook

STATISZTIKAI ÉS ANALITIKAI SZOLGÁLTATÓ: GoogleAnalytics, Facebook pixel

E-MAILSZOLGÁLTATÓ: G-Mail

Az Ön adatait megosztjuk ezekkel a szolgáltatókkal, ahol ez szükséges ahhoz, hogy az Ön által kért szolgáltatást nyújthassuk, függetlenül attól, hogy ez a kérelem a honlapunkra való belépést, vagy valamely szolgáltatás lefoglalását jelenti.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk

Az indok, amiért szükséges egy szerződés megkötése: lehetséges, hogy megosztjuk az információkat a szolgáltatóinkkal annak érdekében, hogy megfeleljünk azoknak a kötelezettségeknek, amelyek az Önnel kötött szerződésből adódnak, vagy megtehessük az Ön által kért lépéseket, mielőtt Önnel szerződést kötnénk.

Az Ön adatainak a leközlése más harmadik feleknek

Mi megosztjuk az Ön adatait némely harmadik feleknek bizonyos körülmények között, amint azt az alábbiakban taglaljuk.

Bizonyos harmadik feleknek megadunk információkat, mint például a Google Inc. A Google begyűjti az információkat a GoogleAnalytics használata során, melyet a honlapunkon alkalmazunk. A Google ezeket az adatokat, miként az IP címeket és a sütikben tárolt információkat többféleképpen használja fel, mint például a GoogleAnalytics szolgáltatás javítására. A Google-el megosztott információk névtelenül történnek előzetes egyeztetés alapján. Bővebb információkért arról, hogy milyen információkat gyűjt a Google, és azt, ahogyan felhasználja ezeket az információkat, illetve miként szabályozhatja a küldött információkat, tájékozódjon a következő honlapon: https://www.google.com/policies/privacy/partners

Jogi érdek:a Google-el kötött szerződésben elvállalt kötelezettségek teljesítése, a GoogleAnalytics Feltételek és körülmények szerint (https://www.google.com/analytics/terms/us.html).

Lemondhat a GoogleAnalytics-ről, ha telepíti a böngészőjébe a következő fejlesztést: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Az Ön adatainak a megosztása harmadik felekkel, amelyek vagy kapcsolódnak, vagy összefüggnek a vállalkozásunk működéséhez, abban az esetben, ha ez nekünk szükséges. Ezen a harmadik felek közé tartoznak a könyvelők, tanácsadók, üzleti kapcsolatok és partnerek, külső munkatársak és biztosítók. További információkat talál mindegyikről külön az alábbiakban.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(f) pontja)

Jogi érdek:vállalkozásunk hatékony működtetése és felmérése.

Megosztjuk az Ön információit egy valós, vagy esetleges vásárlóval vagy eladóval, ezt akkor, ha az egy esetleges, vagy valós üzleti adás-vételhez, összeolvadáshoz, vagy ahhoz hasonló eseményhez szükséges.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(f) pontja)

Jogi érdek:Megadjuk a tárolt információkhoz való hozzáférést egy esetleges eladóval, vásárlóval, vagy hasonló személlyel, hogy lehetővé tegyük az üzlet létrejöttét.

Az Ön adatainak a felhasználása és megosztása jogi indokból

Egy esetleges bűncselekmény, vagy a közbiztonságot fenyegető cselekedet lejelzése az illetékes hatóságoknak.

Ha felmerül a gyanú, hogy valamiféle illegális cselekedet történt, vagy történhet, bizonyos esetekben kötelesek leszünk értesíteni egy illetékes hatóságot, mint például a rendőrséget. Felmerülhet ilyen eset, például, ha gyanítjuk, hogy valaki csalást, vagy kibernetikus bűncselekményt hajt végre, esetleg fenyegető, vagy rosszindulatú üzenetet kapunk.

Általában csak feldolgozzuk az információt, hogy valamiféleképpen részese, vagy érintettje volt-e egy ilyen incidensnek.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(f) pontja)

Jogi érdek:vélt, vagy valós bűnözés megakadályozása (mint például a csalás).

Azzal kapcsolatosan, hogy miként alkalmazzuk, vagy alkalmazhatjuk a törvényes jogainkat

Felhasználjuk az Ön információit akkor, ha ez szükséges ahhoz, hogy jogi úton alkalmazzuk a törvényes jogainkat, vagy elindítsuk azok életbe léptetését, beleértve, például, a behajtó cégekkel történő információcsere, ha nem fizeti ki azokat az összegeket, amelyekre a szerződés kötelezi Önt. A törvényes jogaink lehetnek szerződésalapúak (abban az esetben, ha Önnel szerződést kötöttünk), vagy nem szerződésalapúak (például azok a törvényes jogaink, amelyeket a szerzői jog, vagy a bünügyi jog ad nekünk).

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés (f) pontja)

Jogi érdek: hogy érvényesítsük törvényes jogainkat, illetve hogy megtehessük azokat a lépéseket, amelyek biztosítják a törvényes jogainkat.

Egy peres üggyel, jogi eljárással vagy potenciálisan jogi eljárással kapcsolatosan

Lehetséges, hogy kénytelenek vagyunk felhasználni az Ön adatait, ha perben állunk Önnel, vagy egy harmadik féllel, például azért, hogy lezárjuk a pert, vagy egy közvetítés, bírói végzés, törvényszéki határozat vagy hasonló részeként.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(f) pontja)

Jogi érdek:a perek, vagy esetleges perek megoldása.

A törvények, rendeletek és egyéb jogi kérések folyamatos tiszteletben tartása

Felhasználjuk és feldolgozzuk az Ön adatait, hogy eleget tegyünk a törvényes kötelezettségeinknek. Például, lehetséges, hogy egy idézés, vagy törvényszéki határozat kényszerít, hogy megosszuk az Ön adatait.

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(c) pontja)

Jogi kötelezettség:a Romániai törvényeknek megfelelő kötelezettség, hogy kiszolgáltassunk bizonyos információkat, vagy ha ezek a Romániai törvénykezésbe be lettek vonva (például egy nemzetközi egyezmény alapján, amit Románia aláírt).

A feldolgozás jogalapja: a saját jogi érdekünk (Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 6. cikkely (1) bekezdés(f) pontja)

Jogi érdek:abban az esetben, ha a jogi kötelezettségek egy másik ország törvényeihez tartoznak és nem voltak bevonva a Romániai törvénykezésbe, jogi érdekünkben áll megfelelni ezeknek a kötelezettségeknek.

Az Ön adatainak a tárolási ideje

Ez a fejezet azt határozza meg, hogy mennyi ideig tároljuk a begyűjtött információkat. Ahol lehetséges, megpróbáltunk meghatározott időtartamot megszabni. Ahol ez nem volt lehető, ott meghatároztuk azokat a kritériumokat, amelyek megszabják a tárolás időtartamát.

Visszatartási idő

A tárolás időtartamának a kritériumai

Átlagos esetben csak addig tartjuk meg az információkat, ameddig azok feltétlenül szükségesek, figyelembe véve a következőket:

Az Ön által megadott információk feldolgozásának a jelenlegi és jövőbeli célja (céljai) (például ha szükséges az információk megtartása, hogy eleget tegyünk a Ön iránt szerződött kötelezettségeinknek, vagy kapcsolatba kell lépjünk önnel a jövőben);

Ha jogi kötelezettségünk a továbbiakban is feldolgozni az Ön adatait (bármilyen törvényes, vagy rendeleti kötelezettség, amit a felvételek tárolására kötelez);

Ha jogi alapunk van, hogy a továbbiakban is feldolgozzuk az információkat (az Ön beleegyezése);

Mennyire fontosak az Ön információi (úgy a jelenben, mint jövő időben is);

Bármilyen egyeztetett ipari gyakorlat, ami az információtartás idejét meghatározza;

A rizikó-, költség- és felelősség-szint, ami az információ további megtartásával jár;

Mennyire nehéz nekünk biztosítani, hogy az információk pontosak és aktuálisak legyenek;

Bármilyen releváns körülmény (mint például az Önnel folytatott kapcsolat természete és státusa);

Az Önről begyűjtött információk biztonsága

Komoly technikai és szervezési lépéseket teszünk annak érdekében, hogy az adatait biztonságban tudjuk, és védjük a jogtalan vagy illegális hozzáféréstől, illetve attól, hogy elvesztődjenek, vagy véletlenségből letörlődjenek, az alábbiakat beleértve:

Az Ön adataihoz való hozzáférést a legszükségesebb minimumra csökkentettük, bizalmassági korlátozásokkal, és akárhányszor lehetséges megőrizzük az anonimitását;

Az információkat biztosított szervereken tároljuk;

Bárki olyan személy azonosságát leellenőrizzük, aki az információkhoz szeretne hozzáférni, mielőtt azt megadjuk;

Bármilyen információt oszt meg valamelyik űrlapon, amely a honlapunkon található, azt a SecureSocketsLayer (SSL) segítségével titkosítjuk;

Az e-mailen keresztül küldött információk

Az interneten küldött információk nem teljesen biztonságosak, és ha az interneten keresztül küld nekünk adatokat (legyen az e-mail formátumban, a honlapunkon keresztül, vagy más, hasonló módszerrel) az a saját felelősségére teszi.

Nem tudunk felelősséget vállalni semmiféle anyagi kárért, profitveszteségért, jó hírnév bemocskolásáért, egyéb kárért, kölcsönért, vagy bármiféle Ön által elszenvedett megkárosodásért, amely az Ön azon döntéséből született, hogy információkat osszon meg velünk ezekkel a módszerekkel.

Az Ön adatainak a továbbítása az Európai Gazdasági Térségen kívül

Az Ön adatait továbbítjuk és elraktározzuk az Európai Gazdasági Térségen (EGT) a fent említett esetekben. Hasonlóképpen, továbbítjuk az adatait az EGT-n kívül, vagy egy nemzetközi szervezetnek, hogy eleget tegyünk a törvényes kötelezettségeinknek (például egy bírósági végzés betartása miatt). Abban az esetben, ha ezt kötelesek vagyunk megtenni, megbizonyosodunk róla, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések megtörténtek, és érvényben vannak.

Az Ön jogai a személyes adatait illetően

Leszámítva néhány jog bizonyos korlátozását, a következő jogokkal rendelkezik a személyes adatai fölött, amiket gyakorolhat, ha egy e-mailt küld nekünk:

- Kérheti a személyes adataihoz való hozzáférést, és információkat arról, hogyan dolgozzuk fel és használjuk azokat;

- Kérheti személyes adatainak a javítását vagy törlését;

- Kérheti személyes adatai felhasználásának a korlátozását;

- Kérheti, hogy a megadott személyes információkat egy strukturált formátumban küldjük el önnek, amit megnézhet egy lejátszó segítségével (például egy CSV állomány), és jogában áll ezeket az információkat átadni egy másik adatkezelőnek (beleértve egy harmadik fél adatkezelőt);

- Korlátozhatja az Ön adatainak a feldolgozását bizonyos célokra (további információkért olvassa el az alábbi fejezetet, amelynek címe „Az Ön joga, hogy megtagadja az adatainak feldolgozását bizonyos célok érdekében”), és;

- Visszavonhatja a beleegyezését az Ön adatainak a felhasználására. Mindig csak az Ön beleegyezésével használjuk és dolgozzuk fel az Ön adatait. Vegye figyelembe azonban, hogy amint visszavonja a beleegyezését, az nem változtatja meg adatai korábbi felhasználásának és feldolgozásának a törvényességét, annak alapján, hogy azt korábban megadta nekünk.

- Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 77. Cikkelye értelmében hasonlóképpen jogában áll panaszt tenni egy felülvizsgáló hatóságnál. Ez a felülvizsgálati hatóság Romániában a www.dataprotection.ro.

Az Ön személyazonosságának az ellenőrzése, amennyiben hozzáférést igényel az adataihoz

Abban az esetben, ha igényli az adataihoz való hozzáférést, törvény által kötelezve vagyunk, hogy minden elfogadható lépést megtegyünk azonossága ellenőrzésére, mielőtt megadnánk a hozzáférést.

Ezek a lépések azért léteznek, hogy az Ön adatait megvédjük és lecsökkentsük az azonossághamisítást, azonosságtolvajlást vagy az illetéktelen hozzáférést az Ön információihoz.

Az Ön joga, hogy megtagadja az adatainak feldolgozását bizonyos célok érdekében

A következő jogok birtokában áll, ami a személyes adatait illeti, ezeket érvénybe léptetheti, ha egy e-mailt küld nekünk:

- Ellenezheti az adatok felhasználását és feldolgozását, ha az egy közösségi célt szolgál, vagy a mi jogi érdekünknek megfelel, és

- Ellenezheti az Ön személyes adatai felhasználását és feldolgozását direkt marketing célokra.

Kényes jellegű személyes adatok

„Kényes jellegű személyes” adatoknak számítanak azok az információk, amelyek elárulják egy személy faji, vagy etnikai eredetét, politikai nézeteit, vallási vagy filozófiai nézeteit, ha valamely szakszervezet tagja, genetikai információk, biometrikus információk, melyek segítségével be lehet azonosítani az illetőt, az egészségére, vagy a szexuális életére és orientálódására vonatozó információk.

Nem gyűjtünk be tudatosan, vagy szándékosan kényes jellegű személyes információkat magánszemélyektől, és megkérjük, ne küldjön kényes személyes információt.

Ha mégis, véletlenül, vagy szándékosan kényes jellegű személyes információt küld nekünk, azt úgy vesszük, hogy kifejezetten megadta a beleegyezését arra, hogy felhasználjuk a kényes információkat, Az Általános rendelet az adatvédelmet érintően 9. cikkely (2) bekezdés(a) pontjának megfelelően. Felhasználjuk és feldolgozzuk ezeket a kényes jellegű információkat, hogy letörölhessük őket.

A mi Adatvédelmi politikánk megváltoztatása

Időszakosan aktualizáljuk és változtatjuk az adatvédelmi politikánkat.

Apró változtatások az adatvédelmi politikánkban

Abban az esetben, ha apró változtatást eszközölünk az adatvédelmi politikánkban, aktualizálni fogjuk az Adatvédelmi Útmutatónkat, megjelölve az új dátumot, melytől érvénybe léptettük. Az Ön adatainak a feldolgozását az új Adatvédelmi politikánk szabályzata szerint fogjuk megtenni ennek a hatályba lépésétől fogva.

Jelentős változtatások az adatvédelmi politikánkban, vagy a célokban, amiért feldolgozzuk az Ön adatait

Abban az esetben, ha jelentős változásokat végzünk az adatvédelmi politikánkban, vagy egy más, új célra szándékozunk felhasználni az Ön adatait, mint amiért eredetileg begyűjtöttük, értesíteni fogjuk Önt, egy, a honlapunkon történő bejegyzésben.

Tájékoztatjuk Önt a szóban forgó változásokról, a céljairól és minden egyéb releváns információt a rendelkezésére bocsátunk, mielőtt az új célra felhasználnánk az adatait.

Akárhányszor szükséges az Ön beleegyezése, mi előzetesen kérni fogjuk azt, hogy ha a személyes adatait más célra szeretnénk felhasználni, mint amire eredetileg begyűjtöttük.